Óbudai Egyetem címere Nemzetstratégiai Kutatóintézet 4. Magysr Világtalálkozó

 

Több mint kétszáz előadás a
7. Báthory-Brassai Konferencián
(Óbudai Egyetem, Budapest VIII ker., május 19-20)
Középpontban a Kárpát-medence versenyképessége
A nemzeti összetartozás és egymásrautaltság tudata gazdasági erő” 

Évek óta töretlen a konferencia népszerűsége: az idén is több mint kétszáz előadó jelentkezett a VI. Magyar Világtalálkozó keretében május 19-20-án megrendezésre kerülő 7. Báthory-Brassai konferenciára, amelynek témája: a Kárpát-medencei versenyképesség. A házigazda, mint minden évben az Óbudai Egyetem, s társszervezőként – a Világtalálkozó Szervezőbizottsága mellett a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Mikes-Jósika Alapítvány is közreműködik. A Szervező bizottság elnöke az Óbudai Egyetem docense, dr.Tuzson Tibor, „A Világ Magyarságáért” elismerés idei kitüntetettje, a háziasszony dr. Kőrösi Mária egyetemi docens. 

Rangos személyek, szervezetek a konferencia védnökei: Prof. Dr. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács, s a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke; Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke; Pánczél Károly, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke; Ducsai-Oláh Zsanett Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója; Prof. Dr. Réger Mihály, az Óbudai Egyetem tudományos rektorhelyettese; Dr.Tanka László, a Magyar Világtalálkozó elnöke. 

A Báthory-Brassai Konferencia-sorozat több ponton is eltér a szokásos tudományos konferenciáktól:

  • A tudományos-szakmai igényesség feladása nélkül kapcsolódik a Magyar Világtalálkozók fesztiválos hangulatához, ami fokozza a rendezvény hatékonyságát;
  • A világ és a Kárpát-medence megoldandó problémái annyira bonyolultakká váltak, hogy egyetlen szakma vagy tudományág sem tudja azt elszigetelten megoldani.
  • Jelen kell legyen minden szakma és tudomány, amelyik hozzájárul a Kárpát-medencei magyar életminőség jobbításához.
  • Alapgondolat, hogy a nemzeti összetartozás és egymásrautaltság tudata gazdasági erő, ami a kilábalás és fellendülés alapfeltétele. Tehát ennek erősítése is meg kell jelenjen az előadások között.
  • A célok között szerepel az elmélet és gyakorlat közötti kapcsolat erősítése, valamint egy generációs híd a korosztályok között.

   A 7. Báthory-Brassai Konferencián a 200 feletti előadások száma lehetővé teszi, hogy bárki találjon érdeklődési körének megfelelő témakört, előadót – a Szervezőbizottság szeretettel vár mindenkit az Óbudai Egyetemen (1084 Budapest VIII. ker., Tavaszmező utca 14-18) május 19-20-án (csütörtök-péntek) reggel 9-től este 8 óráig tartó előadássorozaton. A részvétel mindenki számára ingyenes! 

VI. Magyar Világtalálkozó és a 7. Báthory-Brassai Konferencia
NEMZETKÖZI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA
Uránia Nemzeti Filmszínház 
2016. május 4. szerda, 11 óra
Közéleti Gazdasági Krónika Videómagazin

Összefoglaló a VI. Magyar Világtalálkozó sajtótájékoztatójáról 

  

                   Dr. Tanka László,
a Magyar Világtalálkozó elnökének köszöntője

 

                 Dr. Tuzson Tibor,
a Báthory-Brassai Konferencia programjainak bemutatása

 

Magyar Világtalálkozó Sajtótájékoztató  Magyar Világtalálkozó Sajtótájékoztató
 A sajtótájékoztató elnöksége  Zsúfolásig megtelt a helyszín

 További információk a

WEB:
http://www.bbk.alfanet.eu/ 
http://www.vilagtalalkozo.hu/uploads/2p_sites/magyarvilagtalalkozo_2p_hu_live/pages/1%20VT%202016/dokumentumok/Sajtóközlemény%20a%20Tudóskonferenciáról-TTv01.pdf 
http://uni-obuda.hu/tudomany/konferenciak/bathory-brassai-nemzetkozi-tudomanyos-konferencia   

E-mail: bbk@alfanet.eu  (dr. Tuzson Tibor)